Sok macskatulajdonos tapasztalta már, hogy a víz és a cicák viszonya nem éppen harmonikus. Elég egy csobbanás vagy egy esőcsepp, és a macska máris menekül. De vajon miért van ez így? A válasz részben az őseikben, részben a testfelépítésükben, részben pedig a pszichológiájukban rejlik.
A házimacskák ősei, a közel-keleti vadmacskák száraz, félsivatagos vidékeken éltek, ahol ritkán találkoztak nagyobb vízfelületekkel. Az evolúció során így nem alakult ki náluk természetes vonzódás a vízhez, sem pedig olyan viselkedési forma, amely segítette volna őket a vízben való tájékozódásban vagy túlélésben. Egyszerűen nem volt rá szükségük. Ez a genetikai örökség ma is él tovább a házimacskákban, akik ösztönösen kerülik a vizet.
A másik fontos tényező maga a macska bundája. A cicák szőrzete nem vízlepergető, mint például a vízimadaraké vagy egyes kutyafajtáké. Ha egy macska vizes lesz, a bunda elnehezül, sokáig szárad, és kellemetlen érzést okoz. Ráadásul a vizes szőr hőszigetelő képessége is csökken, így a cica hamar fázni kezdhet. Ez nemcsak kényelmetlen számára, de biztonságérzetét is megingatja – és a macskák számára a komfort és a kontrollérzet alapvető fontosságú.
Ez el is vezet bennünket a harmadik, talán leginkább viselkedésbeli okhoz: a macskák nem szeretik, ha elveszítik az irányítást a helyzet felett. Egy pocsolya, egy fürdőkád vagy akár egy vizes törlőkendő is kiszámíthatatlannak tűnhet számukra. A víz mozgása, a fröccsenés, a csúszós felület mind olyan ingerek, amelyek megbontják a macska kontrollált, kiszámítható környezetét. Ez szorongást válthat ki, amit ösztönösen elkerülnek.
