Bár ma már egyáltalán nem számít drágának, volt idő, amikor az alumínium még az aranynál is értékesebb volt.
A fémek árát általában az határozza meg, hogy mennyire ritkák és nehezen hozzáférhetők. Ez azonban változhat – pont, ahogy az alumíniummal is történt.
Az alumínium egyik vegyületét, az alumínium-oxidot már az ókorban is ismerték és használták. Magát a tiszta fémet viszont először csak 1825-ben sikerült előállítani Hans Christian Ørsted dán vegyésznek. A folyamat viszont annyira bonyolult és nehéz volt, hogy csak nagyon kis mennyiségben tudtak alumíniumot nyerni, így az hihetetlenül drágának számított.
Mennyire drágának? Az első, 1 kg-os alumíniumtömböt az 1855-ös párizsi világkiállításon külön vitrinben mutatták be – úgy, mint valami kincset. A fémből ékszereket, dísztárgyakat készítettek, sőt a legenda szerint Napóleon a legmagasabb rangú vendégeit alumínium evőeszközökkel szolgálta ki, míg a többieknek maradt az „olcsó” arany vagy ezüst kanál.
Ez a „fényes korszak” azonban nem tartott sokáig. 1886-ban két fiatal kémikus – egy amerikai és egy francia – egymástól függetlenül rájöttek, hogyan lehet olcsón és nagy mennyiségben alumíniumot gyártani elektromos áram segítségével. A fém ára gyorsan lezuhant, és a 20. század elejére már teljesen hétköznapi anyag lett – például konzervdobozokban, járművekben, ablakkeretekben használják.
Ennek ellenére egy különleges emlék őrzi az alumínium régi dicsőségét: az 1884-ben elkészült Washington-emlékmű csúcsa tömör alumíniumból készült, mert akkor még ez volt a leggazdagabb hatású, legdrágább fém, amit oda tehettek.