Sokan mondják, hogy minden titkosítható adat előbb-utóbb feltörhető – de ez nem teljesen igaz.
Létezik ugyanis egy olyan titkosítás, amit valóban lehetetlen megfejteni – ha jól használják. Ezt a módszert már 1882-ben kitalálták, és annyira egyszerű, hogy elég hozzá egy papír és egy ceruza. A lényege az, hogy a titkosításhoz használt kulcs (egy véletlenszerű betűsor) pont olyan hosszú, mint maga az üzenet. Ez az úgynevezett „egyszer használatos kulcs” (angolul: one-time pad).
Miért feltörhetetlen?
Ha a kulcs teljesen véletlenszerű, és minden betűjéhez más-más kódolást használunk, akkor a titkosított szöveg teljesen szabálytalan lesz – nincs benne ismétlődés vagy minta, amiből a kódolás visszafejthető lenne. Ezt a módszert a híres matematikus, Claude Shannon is tanulmányozta, és bebizonyította, hogy ez tényleg feltörhetetlen – matematikailag is.
Miért nem használjuk mindig ezt?
A probléma az, hogy a kulcsnak valóban véletlennek kell lennie, és csak egyszer szabad felhasználni. Ha többször is ugyanazt a kulcsot alkalmazzuk, akkor már könnyebb feltörni a kódot. Ráadásul hosszú üzenetekhez hosszú kulcsra van szükség, amit biztonságosan kell tárolni és eljuttatni a másik félhez – ez sokszor nehézkes.
Történelmi példák
A második világháború végén a németek véletlenszerű számokkal titkosították az üzeneteiket, de ezek nem voltak igazán véletlenek – az amerikaiak ezért fel tudták törni őket. Azonban a szovjetek például egyszer használatos kulcsokkal titkosították a Moszkva–Washington közötti üzeneteket – ezeket az amerikaiak nem tudták megfejteni. Ugyanezt a módszert használták kémek is a hidegháború idején, például a kubai rakétaválság alatt.