Magyarországon természetes, hogy felköszöntjük egymást névnap alkalmából – de vajon honnan ered ez a szokás, és miért nem ünneplik máshol?
A névnapok eredete az egyházi naptárakra vezethető vissza. Régen gyakori volt, hogy az újszülötteket egy-egy szent nevéről nevezték el, és aztán minden évben megünnepelték annak a szentnek a napját. Ez nem a név viselőjéről szólt, hanem a szent tiszteletéről. A szokás főként a katolikus és ortodox országokban terjedt el – ilyen például Magyarország, Oroszország, Görögország vagy Lengyelország.
Miért nem ünneplik máshol?
Az angolszász országokban, mint például az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban, a névnap szinte ismeretlen fogalom. Ez azért van, mert ezekben az országokban a vallási háttér inkább protestáns, ahol nem alakult ki ilyen hagyomány. Hasonló a helyzet Hollandiában vagy Franciaország egyes részein is. Németországban is csak délnyugaton, a katolikus régiókban tartják valamennyire.
És miért pont az adott nap?
A névnapok eredetileg mindig egy szent ünnepéhez kötődtek, de az évszázadok alatt ez sokat változott. Az egyházak gyakran átrendezték a szentek napjait, és emiatt országonként eltérő lett, hogy melyik név mikor szerepel a naptárban. Van, ahol a névnap minden évben ugyanarra a napra esik, máshol viszont változhat.
Kreatív megoldások is léteznek
Vannak országok, ahol ötletszerűen helyezik el a neveket a naptárban. Finnországban például a Helsinki Egyetem dönti el, hogy mikor legyen egy név ünnepnapja. Ezzel biztosítják, hogy mindig naprakész és korszerű maradjon a névnapok listája.