Ma már természetes, hogy a rendőrség fotót is készít az elfogott bűnözőkről, de ez nem volt mindig így. A 19. században még csak rajzokat és leírásokat használtak. A fényképezés elterjedése hatalmas áttörést jelentett a bűnüldözésben.
A 1800-as évek közepéig, ha a rendőrség körözött valakit, általában csak egy rajzot vagy egy részletes szöveges leírást tudtak közölni róla. Ezek a leírások viszont gyakran pontatlanok voltak, és a rajz sem mindig hasonlított az illetőre. Ezért sok bűnöző könnyen elmenekülhetett.
A fényképezés feltalálása után nem sokkal a rendőrségek is elkezdték használni ezt az új technológiát. Az első ismert bűnözőkről készült fotók 1843–1844 körül jelentek meg Belgiumban. 1848-tól már a brit rendőrség is rendszeresen fényképezte az elfogott személyeket.
Az 1870-es évektől kezdve Amerikában is elterjedt a módszer. A rendőrségek fokozatosan elkezdtek fényképes adatbázist építeni a bűnözőkről. De kezdetben ezek a képek nagyon különbözőek voltak: volt, hogy egész alakos képet készítettek, máskor csak az arcot fotózták, szemből vagy oldalról, sötétben vagy világosban – egységes rendszer nem létezett.
Ezt a zűrzavart egy francia rendőrtiszt, Alphonse Bertillon szüntette meg. 1888-ban kidolgozta a rendőrségi fotózás szabályait: hogyan álljon az illető, milyen szögből készüljenek a képek, és milyen világítást használjanak. Ezzel együtt bevezette azt is, hogy a fotó mellett egyéb, testméreteken alapuló adatokat is rögzítsenek az azonosításhoz (ezt hívjuk antropometriának).
Bertillon rendszerét később Európa-szerte és Amerikában is átvették. A rendőrségi fotók (más néven „mugshot”-ok) mára a bűnügyi nyomozás szerves részévé váltak, és nem csak a nyomozóknak segítenek, de néha a történelem részeivé is válnak – főleg, ha híres vagy hírhedt személyekről van szó.